2011.10.29. Kategória: Hölgyeknek
Extrém telefon - csajoknak 🙂

Extrém telefon - csajoknak  🙂
2011.10.26. Kategória: Mondás, idézet
A nők által használt 9 halálos kifejezés

1. RENDBEN: Ez az a szó, amit a nők egy vita lezárására használnak, ekkor igazuk van, te pedig elhallgatsz. 2. ÖT PERC: Ha épp öltözködik, akkor fél óra. Az öt perc csak abban az esetben öt perc, ha még öt percet kaptál a meccset nézni házimunka előtt. 3. SEMMI: A vihar előtti csend. Ez jelent valamit, és jobb, ha készen állsz. A viták, amelyek "Semmi"-vel kezdődnek, általában "Rendben"-el fejeződnek be. 4. CSAK NYUGODTAN: Ez kihívás, nem engedély. Nehogy megtedd! 5. HANGOS SÓHAJ: Ez nem egy konkrét szó, hanem egy nem verbális kifejezés, amit a férfiak gyakran félreértenek. A hangos sóhaj azt jelenti, hogy szerinte idióta vagy, és miért pazarolod az idejét azzal, hogy vele vitatkozol a semmiről. (Lásd a 3. pontot a semmi jelentéséről) 6. SEMMI GOND: Az egyik legveszélyesebb kifejezés. Ez annyit jelent, hogy hosszan el fog gondolkodni arról, hogy milyen módon fizetsz majd meg a hibádért. 7. KÖSZÖNÖM: Ha egy nő megköszön valamit, ne kérdőjelezd meg vagy ájulj el. Mondj egyszerűen annyit, hogy szívesen. (egy zárójeles megjegyzés: ez mindaddig igaz, amíg nem azt mondja, hogy "Nagyon köszönöm." – ez tömény szarkazmus, ekkor nem köszön meg semmit, és ne merészeld azt mondani, hogy szívesen, mert abból "Tökmindegy" lesz) 8. TÖKMINDEGY: Ez a női változata annak hogy bazd meg! 9. NE AGGÓDJ MEGOLDOM: Egy újabb veszélyes kifejezés, azt jelenti, hogy valamit a nő már többször elmondott a férfinek, és most megcsinálja helyette. Ennek folyománya lesz az, hogy a férfi megkérdezi: "Mi a gond?" – amire a 3. lesz a válasz.

2011.10.19. Kategória: Egyéb
Hajdúszoboszlón így írják

Hajdúszoboszlón így írják
2011.10.18. Kategória: Viccek
Csak aprója volt . . .

Egy fickónak nagyon megtetszik a titkárnő az irodájukból, és le akar feküdni vele, de a titkárnőnek már van barátja. A fickó egy nap mégis bemegy az irodába és azt mondja neki: - Adok neked 10.000 Ft-ot, ha lefekszel velem! - Hogy képzeled, nem fekszem le veled. Különben is van barátom – válaszolja a titkárnő. - De villámgyors leszek, csak ledobom a pénzt a földre, te lehajolsz érte és mire felveszed addigra kész is vagyok! - Meggondolnám. Felhívom a barátomat – válaszolja a lány, és előveszi a telefonját, és elmondja a barátjának az ajánlatot. - Kérjél 20.000 Ft-ot Marika, a lényeg, hogy nagyon gyorsan kell felvenned azt a földről, és akkor addig még a sliccét se tudja majd lehúzni! Azonnal hívjál fel, ahogy megvan a pénz! – válaszolja a barátja, és a titkárnő elfogadja az ajánlatot. Eltelik egy félóra, de nem telefonál. Eltelik egy óra, a titkárnő még mindig nem telefonál. Két óra múlva végre csöng a telefon: - Drágám, ez szörnyű volt, csak ötforintosai voltak!

2011.10.16. Kategória: Viccek
Öreg bácsi és egy punk

Egy öregember üldögél egy padon. Odaül mellé egy punk csávó a szivárvány színeiben játszó tarajos hajával. Az öreg csak bámul rá. Végül a punk nem bírja tovább és megkérdezi: - Mi van tata, még soha nem csinált semmi vadat életében? Mire az öreg: - Dehogynem fiam, egyszer úgy berúgtam, hogy megkeféltem egy papagájt. Pont azon gondolkodtam, hogy nem te vagy-e a fiam.

2011.10.13. Kategória: Mondás, idézet
Pasi típusok :

A bátor : Hajnali 3-kor totál részegen hazamegy. Felesége az ajtóban áll söprűvel a kezében, mire a pasi rákérdez: - Takarítasz , vagy mész valahova? A rámenős : Hajnali 3-kor totál részegen hazamegy. Bűzlik a sok női parfümtől, az ingén rúzsfoltok láthatók. Megtapogatja a felesége fenekét és így szól: - Te vagy a következő . . . A naiv : Hajnali 3-kor totál részegen hazamegy. Belép az ajtón, a felesége sodrófával várja. Mire a férj: - Drágám, te már hajnalban sütsz? A pofátlan : Hajnali 3-kor totál részegen hazamegy. A felesége fekszik az ágyban, nem alszik… A pali fog egy széket, s az ágya mellé ül. Az asszony kérdésére: - Mit jelentsen ez? – a válasz… - Az első sorban akarok ülni, amikor a cirkusz elkezdődik . . .

2011.10.12. Kategória: Viccek
Hajótöröttek 🙂

Három hajótörött úszik az óceán közepén és egyszer csak arra jön 1 hajó tele apácákkal. Mondják a hajótörötteknek: - Szívesen felveszünk benneteket, de csak úgy ha levágjuk a farkatokat. Az egyik már nagyon nem bírja felmászik. Egyszer csak egy rövid fájdalmas kiáltás hallatszik. Lassan a másik sem bírja felmászik ő is. Egy hosszú fájdalmas kiáltás után csönd lesz. Tempózik a harmadik, de ő sem bírja sokáig. felszól az apácáknak, húzzák fel őt is. - Jó – mondják az apácák, de a tiédet is le kell vágnunk. Megkérdezi a pasi miért volt, hogy az egyik társam rövidet kiáltott? - Ő favágó volt az övét egy baltával vágtuk le. - És a másik társam miért ordított oly sokáig? - Ő asztalos volt az övét legyalultuk. A pasi elkezd röhögni a mire az apácák csodálkoznak. - Én cukrász vagyok: mire elszopogatjátok, majd csak kikötünk valahol.

2011.10.10. Kategória: Viccek
Ötletet adott 🙂

A nagypapa elviszi az unokáját a játszótérre, amikor meglátnak egy gilisztát, amint éppen kibújik a földből. - No, kisunokám fogadjunk! Ha ezt a gilisztát vissza tudod dugni a lyukba akkor nyersz tőlem egy százast - mondja a papa. Az unoka elővesz egy hajlakkot, befújja vele a gilisztát, és simán benyomja lukba. A nagyapa fizethet. Másnap megint mennek sétálni, és ekkor egy ezer forintost vesz elő a nagypapa. - Megint fogadunk, nagypapa? - kérdezi a kissrác. - Ja, nem, ezt az ezrest a nagymama küldi neked!

2011.10.05. Kategória: Videók
Új extrém sport ?!

2011.09.29. Kategória: Hölgyeknek
10 meglepő női dolog, ami egy férfinak bejön !?

10. Piercinget visel... ...valamely nem mindenki által látható helyen, mint pl: köldök! 9. Nem hord melltartót Világos, hogy ezt nem mindenki engedheti meg magának, a nehézkedésnek megvannak a maga törvényei, de a férfiak fejében vad fantáziálás indul meg a gondolatra, hogy egy lányon nincs fehérnemű. Nem meséltek még arról a fantáziálásukról, hogy nincs rajtatok bugyi? 8. Idegen akcentussal beszél Egy külföldi lány vonzereje olyan, mint az erdőből a hímet kicsalogató nőstényé. 7. Kilométeres lába van A férfiak a hosszú lábnak nem tudnak ellenállni. Lélegzetelállító hatással van rájuk. 6. Szereti a gyors autókat Van a birtokában ilyen, vagy szeretne ilyet, hozzáértő módon beszél róluk. Kevés férfit hagy hidegen a gyors autóra, vagy terepjáróra vágyó nő. 5. Combfixet hord, és nem beszél róla A férfiakban van egy radar ezekhez a dolgokhoz. A combfix képes hormonális vihart okozni a kemény szexet kedvelőkben. 4. Nyugodtan beszél a szexről fiúkkal is Akadhatnak olyanok, akik ettől megriadnak. (A férfiak szeretik azt képzelni, hogy csak nekik van joguk bizonyos dolgokról beszélni, mintha mi, nők soha nem csinálnánk), de ha elmúlt a zavaruk, egy olyan lány, aki nem esik kétségbe, ha a szex kerül szóba, kifejezetten ellenállhatatlan. 3. Hosszú a haja Valószínűleg az első dolog, amire egy férfi felfigyel, amikor meglát egy nőt, az a haj. 2. Imádja a szexis cipőt Az a kifogás, hogy nem kényelmes, nem fogadható el minden alkalommal. Néha engedni kell a férfiak elvárásának. 1. A férfiak szemébe néz Nem kihívás van a szemében, hanem magabiztosság és függetlenség. Sohasem hittük volna, hogy az első helyen egy a viselkedésre vonatkozó dolog áll, és nem valami banális, a fizikumra utaló külsőség.

2011.09.28. Kategória: Kép
Drágám, ideadnád a hajszárítót ?

Drágám, ideadnád a hajszárítót ?
2011.09.27. Kategória: Tetkó
Ilyen is van

Ilyen is van